Lélek kivetülése a testen

Lélek és a test

“Mindenki képes arra, hogy saját testén rámutasson arra a helyre, ahol a probléma rejtőzik: ahol „a cipő szorít”, ahol kínoz a fájdalom. Átvitt értelemben szintén erről van szó: rámutatunk a képzeletbeli sebre, és feltesszük a megfelelő kérdést. Ez az a kérdés, amely azt az „árnyékot” hivatott megvilágítani, amelyik minden egyes betegség mögött ott rejtőzik: „Öregapó, hát neked mi bajod?” A test ugyanis színpadként szolgál a tudattalan lelki folyamatok számára. Negatív irányból közelítve meg ezt, az író Peter Altenberg szavaival: „a betegség a sértődött lélek jajkiáltása”. Ezért fontos kideríteni, hogy mi az, ami megsértette a lelket, és a test ehhez meg is adja a „szűkséges” utasításokat. Vagyis testünk színpaddá válhat, amelyen szemünk előtt elevenedhetnek meg életünknek mint tanulási folyamatunknak feladatai és fejlődési lehetőségei.”

Egyszerűbben fogalmazva, testünkön megjelenő tünetek rávilágítanak arra, hogy hol az igazi probléma, min is kell változtani. Nincs más feladatunk, mint ezeket az üzeneteket megérteni. Hiszen ezeket az üzeneteket saját “belső orvosunk” küldi.

Nem véletlen születtek meg a mondások:
“Ép testben ép lélek”

A tünetekben kifejezésre jutó betegséget úgy is felfoghatjuk, mint az egyensúlyvesztés korrigálását testi szinten, amikor is test gondoskodik arról, nehogy a mérlegnyelve teljesen kibillenjen. Ennél a hasonlatnál maradva, a gyógyulás lényege, hogy ez az egyensúly ne szenvedéssel telve, keservesen, hanem saját akaratunkból, önszántunkból és tudatosan jöjjön létre. Az élet mérlegén a testnek és a léleknek azonos súlya van, akár tetszik, akár nem, akár elfogadja a nyugati orvoslás, akár nem. Ha lelki úton nem sikerül valamit megoldanunk, akkor a test közbelép és megoldja a helyzetet a saját testi szintjén. Csak igy lehet az egyensúlyt fenntartani. Kezdjük csak el feloldani lelki problémáinkat, a test máris kész lesz felhagyni azzal az erőfeszítéssel, hogy egyre másra tüneteket produkáljon. A mérleg nyelve egyensúlyba kerül és ebben az esetben beszélhetünk gyógyulásról. A lélek újra képes felelősséget vállalni, és nyíltan megélni a problémát, amelyet a test korábban tudattalanul betegség formájában testesített meg.

Emlékezünk, és félünk.

Ez főleg a megélt, de fel nem dolgozott belső feszültséget okozó élethelyzetekre igaz. Sokszor elég felidézni magunkban egy az életünk során bennünket ért kellemetlen érzést, csalódást, dühöt, vagy akár tehetetlenséget egy élethelyzetben, és máris hasonló érzések borítanak el bennünket, mint akkor. Ez főleg akkor van így, ha nem dolgoztuk fel valóban az akkori eseményeket, nem értékeltük át azóta sem az akkor történteket, hanem a tudatalattinkba söpörtük, száműztük, ahelyett hogy „dolgoztunk” volna vele, megértve esetleg a helyzet miértjét. Persze ez nem könnyű, főleg ha már sok ilyen „emlék” van eltárolva és automatikusan a megszokott módon reagálunk, újra hibásan. A tudatalattinkba söpört dolgokat, mivel nem akarunk velük szembesülni, a hátunk mögé küldjük és ott is tároljuk el. A hát izmaiban. Nem véletlenek azok a népies nyelvi fordulatok, amik ezt idézik:
„meghajlott az élet súlya alatt…”,
„gondot cipel a vállán…”, és még sorolhatánk.

0 replies

Leave a Reply

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *